Loading...
Panorámák / Múzeumok

Kőrösi Csoma Sándor emlékház

Csomakőrös

A csomakőrösi Kőrösi Csoma Sándor Emlékház felépítésének előzménye, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület emlékmúzeum építését tervezte Kovásznára. Ennek felépítése anyagi okok miatt meghiúsult. Ezt követően határozta el az egyesület 1998-ban a csomakőrösi emlékház felépítését. A telket – az ottani iskolával szemben – az egyháznak azzal a céllal ajándékozták, hogy azon Kőrösi Csoma Sándor emlékét örökítsék meg valamilyen módon. Valószínűnek látszik, hogy azon a helyen állt a valamikori szülőház, amely még Csoma gyermekkorában égett le, s azt követően költözött fel a család a híres diófákhoz.

Az egyesület az épület létrehozásában hathatós segítséget kapott kovásznai és sepsiszentgyörgyi cégektől, valamint Lőrincz Zsigmond vállalkozótól, későbbi polgármestertől.

Külön munkálatnak számított az impozáns  székely kapu elkészítése, amelyet teljes egészében – megtervezés, ácsmunka, motívumok megtervezése és kifaragása – kovásznai székelykapukat készítő faragók vállaltak fel.

Az épület fölötti tulajdonjogra az egyesület nem tartott igényt, így azt és annak gondozását a helyi református egyház vállalta át.

Az emlékházat, mint Csoma  Sándor gyermek- és ifjúsági kora megelevenítőjét képzelték el. Ehhez igazodik a berendezés és a falakra kifüggesztett anyag, melyet Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum egykori igazgatója válogatott össze.




TÁMOGATÓK