Kézdivásárhelyen a mézeskalácsosságnak nem volt külön céhe, mert háziiparként űzték a mesterséget.
A hagyományos barna (székely) pogácsa, melyet Kézdivásárhelyinek is neveztek, rozslisztből, mezből készült és ízesítéséhez ánizst használtak. A barna pogácsa itteni előalítása a 70-es évek végén megszűnt.
A városban a 20. század elején telepedett le Hahn Jakab, Temesvári sváb származású mézeskalácsos mester, aki meghonosította a búzalisztből, cukorszörppel, mézzel, ánizzsal ízesített, cukormázzal, tükörrel, sztaniolpapírral, képekkel, verses szövegekkel, díszített cifra pogácsát.
A mesterséget tőle többen is eltanulták köztük idős Kósa Sándor, akinek családja hat évtizeden át, 2003-ig látta el a környéket mézeskaláccsal és vásári cukorkával. Miután a család felhagyott a mézeskalács készítéssel a mesterséget Farkas Gábor helyi cukrász és családja folytatja.
A hagyományos alapanyagok használatával a régi formavilág megőrzésével a mai kórnak is megfelelve, elismerésre tett szert a szakmában és a vásárokban. Termékeik nemcsak Székelyföldön, hanem szerte a világban is keresettek.