Udvarterek

A Székelyföld délkeleti részében, a Brassót Moldvával összekötő út mentén fekvő magyar többségű város Kézdiszék központi vásáros települése, mely az Ojtozi-hágóról a medencébe ereszkedő fontos kereskedelmi és hadi útvonal mellett alakult ki. Kezdetben Torjavására néven volt ismert. Első okleveles említése 1407-ből való, városi rangra Luxemburgi Zsigmond emelte. 

Kézdivásárhelyet céhes városként tartjuk számon, a 19. század végén Háromszék vármegye dinamikusan fejlődő ipari települése és a szellemi élet – iskolák, egyházak, hírlap, nyomdák – székhelye volt. Főterének a kapualjakból nyíló sikátorszerű beépített udvarterek adnak egyediséget.  Sajátos és egyedülálló településforma, ezért a történelmi belváros és az azt körülölelő udvartérhálózat építészettörténeti emlék.

A hajdani piactérről, a mostani központból az első telepesek sűrűn egymás mellett fekvő telkeket alakítottak ki, és azoknak a főtérre rúgó részére rakták ki a vásárok idején portékájukat. Az Erdélyben használatos osztatlan örökösödési rendtől eltérően a székely örökösödési törvény az összes leszármazott között osztotta fel a birtokot, így az udvarterek között lévő szalagtelkek felaprózódtak az örökösök között.

Hajdanán az udvarterek egy-egy család nevét viselték. Így volt Jancsók, Csiszárok, Baloghok, Szűcsök, Kovácsok, Ráczok stb. udvartere. 1851-től idegenek is betelepedhettek az udvarterek közösségébe, ezért a családi nevek helyett számokkal kezdték jelölni az udvartereket.  Napjainkra 71 udvartér maradt meg változatlan formában.

Egykor több erdélyi kézműiparos városnak megvolt ez a sajátossága és más székely városokban is voltak hasonlók, de a városrendezések következtében ezek eltűntek.