Loading...
Panorámák / Múzeumok

Székely Nemzeti Múzeum

Sepsiszentgyörgy

A Székely Nemzeti Múzeum az egyik legrégebbi magyar múzeum. 1875-ben Imecsfalván özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emilia a család magángyűjteményére és Vasady Nagy Gyula szaktudására alapozva hozta létre, majd 1879-ben köztulajdonba adta. Ekkor került a gyűjtemény Sepsiszentgyörgyre. Kezdetben a múzeumot a Székely Mikó Kollégium fogadta be és 1892-ig az ún. Béldi-ház emeletén volt elhelyezve, majd ennek lebontása után az egyre gyarapodó gyűjteményt a középiskola két helyiségében helyezték el. Egy önálló múzeumépület megteremtése céljából már 1890-ben gyűjtés indult. Elsőként Huszka József készített épülettervet, majd az 1903-ban megvásárolt mostani telekre több neves építész készített tervet, végül a Vallás és Közoktatási Minisztérium 1911 márciusában Kós Károlyt bízta meg az épületegyüttes megtervezésével. Kós már áprilisban elkészítette a kiviteli terveket, majd júliusban a múzeumőri lakásokat is megtervezte. Az építkezést 1911 augusztusában kezdték meg és a következő év végére a főépület és a múzeumőri lakások is elkészültek.

A kaputoronnyal nyíló zárt udvarból („cinterem") megközelíthető, félköríves főbejáratú főépület a földszintjén az északi szárnyban - a mai Lovagteremben, Tolerancia Teremben és a Kápolnában - eredetileg a Régiségtárnak adott helyet - a déli szárnyban pedig a Könyvtárnak és olvasótermének (utóbbi 1943 óta 1848-as alapkiállítás terme). Az első emeleten a főbejárat feletti teremben helyezték el a Természetrajzi Tárat (ma középkor-kiállítás), a Könyvtár felett a Néprajzi Tárat (ma a László Ferenc Terem, régészeti alapkiállítással), míg a Régiségtár felett ruhatáras előtér (ma gyermekkor-kiállítás) vezetett a Díszterembe (ma Bartók Terem), mely előadóteremként és Képtárként is szolgált. Az alagsorban a könyvtári szárnyon altiszti lakást és preparáló műhelyt, a régiségtári szárnyban asztalosműhelyt, mindkettőben további raktárakat képeztek ki. A második emeleten a főbejárat fölötti torony fogja össze a két szárnyat, hangsúlyozva az épület szimmetriatengelyét is. Ehhez az északi szárny fölött kialakított manzárd műterme kapcsolódott (ma raktárak).

A cinterem kerítését és kaputornyát, valamint a tornyot Zsolnay-típusú mázas cserép fedi.
Az épület tökéletes harmóniáját arányossága, a két, egymáshoz képest eltolt, különböző méretű múzeumi szárny más-más formájú tetővel koronázott épülettömbje, valamint az ablaknyílások megfelelő csoportosítása révén kialakított nagy homlokzati síkok biztosítják. Kós Károly nem használt pillért, lizénát, vízszintes párkányt a felületek osztására, sőt különböző vakolati struktúrák vagy színek sincsenek. A lábazati kváderkő-borításon kívül az épület minden fala sima fehér falsík, a változatosságot a nyílások - a belső funkciónak megfelelő - különbözősége adja meg. A Székely Nemzeti Múzeum főépülete lényegében az építész egyik legszebb, letisztult összegzése, melyet harmonikusan egészít ki a múzeumtelken hátrább felhúzott - egy földszintes és egy egyemeletes - múzeumőri lakás. Utóbbiak visszafogott megidézései a főépületnek. Mindkét esetben az alapvetően négyzetes alapra helyezett sátortetőt egy, a homlokzat fő elemeként kiemelkedő oromfal töri meg. A terep enyhe lejtését jól érzékelteti az elől így hangsúlyosabb kőlábazat. Mindkét ház nyitott teraszra vezető lépcsőn közelíthető meg, és közös vonásuk a bejárati hallok fadeszkás mennyezete és a faragott részletek. Itt ma irodák, kiállító-helyiségek, raktárak találhatók.

Az építkezés az előzetes ígéreteknek megfelelően, főleg székelyföldi anyagok felhasználásával és székely mesterek alkalmazásával folyt le, Molnár István és Szabó Mihály építőmesterek, Deák András vaskereskedő, valamint Jakócs István lakatosmester helyi vállalkozók vezetése alatt. Az alapfalakhoz és a lábazat kiképzéséhez a sepsiszentgyörgyi őrkői homokkövet, az épület falaihoz prázsmári téglát, az ácsszerkezetekhez, famunkákhoz a térségbeli erdőkből beszerzett faanyagot, a tetőfedéshez bodoki cserepet használtak. A fehér márvány tagozatok, burkolatok gyergyószárhegyi nyersanyagból készültek. Egyedül a zománcos cserepek származnak messziről, a kunszentmártoni gyárból.
A belső, gondosan megtervezett részleteket, mint térelválasztókat, kilincseket, bútorokat is helyi mesterek kivitelezték, a világítótesteket és a könyvtári berendezést viszont budapesti cégek biztosították. A nagy, elegáns felületek és az apró részletek egysége teszi igazi remekművé a múzeum épületeit.

A szűk értelemben vett Kós Károly épületegyüttest valójában szervesen egészíti ki az azt körülvevő dendrológiai park, mellyel eredetileg a Székelyföld jellegzetes fáit kívánták bemutatni, és az ugyancsak Kós tervezte kerítés zárja, három kapujával. Mindkét galambbúgos nagykapu kiválasztásában személyesen vett részt. Hasonlóképpen maga irányította az 1767-es csíkmenasági (pottyondi) lófő-háznak az áttelepítését. 

Hasonlóképpen Kós Károly nevéhez kötődik az állandóan a túlzsúfolódással küzdő múzeum nyitva hagyandó lehetőségként már 1898-ben megfogalmazott bővítése. Kós a főépület mindkét szárnyát meghosszabbíthatóra tervezte, ebből az északi szárnyé valósult meg. Ide elsősorban a néprajzi anyagot és a képtárat kívánták átcsoportosítani. Az 1943-ban, háborús lehetőségekhez tervezett épülettervnek a Kós Károly halálát (1977) követő, 1978-as módosításaiban egy egységes északi szárny kiképzésének igénye érvényesült, az ablakok kiképzése, a második emelet manzárdszerűvé alakítása is mindenekelőtt a régi szárnyrész megoldásait alkalmazta. Az új épületrészbe csak a Képtár nem került át, mert időközben sikerült számára megszerezni a főtéri Bazár emeleti helyiségeit.




TÁMOGATÓK